Miről van most szó?

Az elöző postom végén megígértem, hogy bebizonyítom:Isten létezik. Ne lapozd el az oldalt nem valami vallásos maszlagot szeretnék a szádba rágni, hanem egy gondolatmenetet. De mindez elején szeretném leszögezni, hogy én nagyon sokáig úgy gondoltam Isten nevű lény nem létezik és aki ismer az tudja, hogy olyan dolgokon mentem keresztül, amiben más nagyvalószínűséggel kinyírta volna magát legyen az felnőtt vagy gyerek. A lényeg, hogy ha valaki kijelenthetné, hogy "Isten nincs" akkor az én lennék, mert elég sok szart lenyeltem már és nem kis dolgokat.

Hol is kezdjem...

Az emberek általában azért jelentik ki, hogy nincs semmi szemmel nem látható, mert a mostani világ alapfelfogása az, hogy ha nem bizonyítható az állítás akkor az nem igaz. [Tehát: Istennek nincs nyoma ebben a világban és ha van Isten akkor miért nem mutatja meg magát. Ebből látszik, hogy mennyire hülye is az ember: Feltételezi,(sejti) hogy létezik valami természetfölötti, amire materiális világban keres bizonyítékot. "B" lehetőség "Jajj Isten nem teremt világbékét, tehát nincsen" ]

Pszichológia talált valamit...
 

A pszichológia ezt a hirtelen jövő és múló érzést így határozza meg:" a feltétlen magatartás független az ember pillanatnyi állapotától, ellenállhatatlan energiát fejthet ki pillanatnyi állapotában, de hirtelen össze is roskadhat, feledékennyé és felelőtlenné is válhat. Nem gyökerezhet az ember veleszületett természetében, mivel ez akár alárendelheti ennek a döntésnek az életünket is és a legbelsőbb ösztön, az életösztön, amely ezáltal ezt kizárja." Nem szószerint idéztem,de ez terminánsként van megfogalmazva a pszichológiában. Tehát ez a valami hóbort, őrület hirtelen akár az életünket is felhasználja.
Szkeptikus ilyenkor felhozthatja: Igen ám, de a szerelem is képes akár az életünket alárendelni. Ez így van DE annak feltétele, hogy kommunikáció lépjen fel a két fél között. Ez a valami viszont feltétlen, a filozófiában, mint " feltétlen parancs"-ként ismert.
Ezt amit a filozófia feltétlen parancsnak, a hívő ember "isten akaratának", az ateista a morál döntésének fogja fel ezt a dolgot. A lényeg, hogy bizonyított ennek a fogalomnak a nem emberben kersendő eredete. A vallások ezt a bizonyos dolgot határolták körül és abból, hogy "Minden ok és okozati következményben áll egymással" feltételezhetjük, hogy okkal befolyásol valamiért, tehát célja van amelyet rajtunk keresztül végez.

Kérdés: Létezhet-e olyan lény, amelynek nincsen materiális(anyagi) megnyílvánulása, mégis képes kapcsolatot teremteni velünk?És ha igen, hogyan?

Először is tételezük fel, hogy létezik és ez a valami a tudatunk által kommunikál velünk(isten akarata,feltétlen parancs,morál döntése). Ez megmagyarázást adna arra, hogy "Isten", hogyan lehet mindenhol ott és irányítani minket. A véletlenek így ok és okozati következmények folyamata és sorsot kap az élet. Miből feltételezem, hogy kell sorsnak lenni? Ha idősebb emberekkel beszélünk a világ akármelyik részén, megtudhatjuk azt amelyet ők éltek át és tapasztalatokat kaphatunk tőlük amely ekkor csak elméleti. Sokfajta tapasztalat van, de az ami egyezik általában véve ez a pár mondat:
"Minden jól van úgy ahogy van."
"Az életünk útjai kifürkészhetetlenek és csak később veszük észre, hogy ugyanitt tartanánk ha "balra" mentem volna."
 [ezeket a mondatokat nem szószerint idéztem, ahány ember annyi féle megfogalmazás a  lényeg az értelme]
 Ha van Isten és ő szándékosan tesz minket rossz helyzetekbe, Miért? Vagy akár hívőktől is hallhatjuk ezt: "Isten mindig a legjobbat akarja." ez egyenlő az első mondattal.
 A második mondat arra utal, hogy néha később veszük észre illetve látjuk át, hogy ha a múltban egy bizonyos pillanatban máshogy döntünk akkor is ugyanoda jutottunk volna.

Az ember által formált valóság...

Mi az ember? Vizsgálhatjuk, mint szimpla biológiai képzödményt melyet történelme és kulturája örökít tovább. Továbbá mint szabadsággal felruházott egzisztencia. Az utobbi a tudatra utal, az hogy képes vagy döntéseket hozni és ezzel felül kerekedni ösztöneinken. Ahhoz, hogy valamiben helyes döntést hozunk, nem elég tudnunk a problémát meg is kell értenünk azt hogy helyesen döntsünk. Amit az emberek Istenként fogalmaznak meg az ezt probálja befolyásolni, hogy helyesen döntsünk.
Tehát Isten akkora bennem, mint amekkora a döntésem szabadsága. Mi emberek szabadsággal vagyunk felruházva, tehát képesek vagyunk döntéseket hozni. Hozhatunk jó és rossz döntéseket, de ha nem hozunk döntéseket és kikerüljük őket máris rossz döntést hozunk, mivel az ember attól ember, hogy nem a véletlenek világában él, állatként, napról-napra.
Tehát minden ember hoz döntéseket. Ezeket a döntéseket a morál dönti el, hogy az jó döntés avagy rossz döntés.(Az ateista nem hisz istenben, az ateista istent a morálnak fogja fel.)
Mi alapján ítélkezem Jó és Rossz döntés felett?
Az ember rossznak tartaja szenvedélyeket, avagy a korlátlan alárendeltségét az evilági örömöknek, hogy megszerezük a boldogságot.
Kant szintén tévútnak nevezi, ha csak akkor teszünk jót ha abból kárunk nem származik. Máshogy: Akkor cselekszem jót, ha az csak kicsi erőfeszítésembe kerül vagy akár semmibe.
A teljesen rossz döntés: a rombolásnak önmagáért való akarása, a szándékos rossz, pusztításra irányuló hajlam (gyülölet = önrombolás, önpuszítás)
Jónak tartjuk azokat a döntéseket, amelyek a véletlen világát alárendelik és építenek.
Tehát rossz és jó döntés viszonya: 1. Morális A saját akaratom erősebb-e az ösztönömnél?
A szeretet ellentéte a gyűlölet, ha belegondolsz a szeretet épít, de gyűlölet rombol. Ezen gondolkodj el és rájösz, hogy igaz.
Isten ha nem evilági lény, akkor evilági bizonyítékot nem találsz sehol.Isten vagy a sors létezésére rá fogsz jönni életed során és saját magad fogod tapasztalni, hogy ez a valami létezik és céljai vannak és rajtunk keresztül formálja  a világot.
Tételezük fel, hogy létezik egy lény ami képes határhelyzeteinkben(életünket eldöntő dolgokban) döntést hozni, ha ez így van ez a valami irányít.
Ha megfigyeljük számos híres történelmi életrajz számol be erről a viselkedésről.
Vagy a vallások, mind a saját istenének a céljáról beszél, amelyben mi csak bábuk vagyunk.(világvallásokra gondolok)
Elképzelésem szerint, Isten egy lény amelynek nincs teste. (vallások számos utalásai:Ne imádj bálványt stbstb) Ha nincs teste akkor magyarázatot ad arra, hogy tud mindenütt ott lenni. Isten rajtunk keresztül egizisztál(létezik). Jóllehet, ez sosem lesz kimutatható, de a világ vallásai erre a lényre mutatnak rá és az egzisztenciális filozófia is.

Amit hozzáfűzök...

..az az, hogy amiket elmondtam mind feltételezés, addig amíg nem fogsz olyan dolgokat átélni amelyek önmagadnak adnak bizonyoságot erről a valamiről, ezt pedig mint mondtam Isten. Én mint, az elején mondtam rendkívül sok olyan dolgot nyeltem le, amitől más akár be is dillizne és én is voltam ehhez közeli állapotban, de senkinek nem kívánom ezt. Bizonyos dolgokat akkor ért meg az ember ha nem csak az elméleti de a gyakorlati belátása is meg van arra bizonyos dologra. Ezek a dolgok amik elmondtam az egzisztenciális filozófia alapjai, bár ezeket néhol kiegészítettem illetve saját belátás szerint javítottam. Ilyen például amikor Jaspers kijelentette, hogy "isteni akarat/feltétlen parancs stb." csak a határhelyzetekben jelenik meg de ez azért nem igaz, mert az hogy a határhelyzetben döntést hozok az annak az ok és okozati következménye ami idáig vezetett, ezek szerint folyamatosan formálja a világot rajtunk keresztül Isten. Mindenki beletása szerint fogja fel ezt valaki életfilozófiaként, mint én mivel nyílvánvalóvá vált számomra, hogy az élet nem értelmetlen. Ha valaki szimpla életfelfogásként fogja fel, hogy bővüljön ismerete a világról különböző néőpontok szerint, az is jó. A lényeg, hogy ezekre a dolgokra mindenki idővel rá fog jönni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.