A felnőttség...

"Más tudni és más megérteni."

Akár hiszitek, akár nem a fönti mondat talán az egyik legbölcsebb és legokosabb mondat amire rájöttem. Ennek a mondatnak az igazságára mindenki saját élete tapasztalatai során ráfog jönni, most csak egy egyszerű példát szemléltetek mit is jelent ez:

"Tudjuk, hogy az AIDS egy vírus, de önmagában ez az információ kevés ahhoz, hogy megtaláljuk az ellenszert, ehhez meg is kell értenünk."

Ha általában felteszük valakinek azt a kérdést, hogy mit jelent az hogy "Felnőttnek lenni"? akkor nagyvalószínűséggel olyan válaszokat kapunk majd mint:"Felelősségtudat...stb." De ha megkérdezük, hogy mit jelent ez már nehezebben fog válaszolni.

Ugyanis azzal, hogy a felelősségtudat = felnőttséggel, akár egy 7 éves kisfiúra is mondhatnák, hogy felnőtt mert felelősséget vállal azáltal, hogy az iskolában  ha nem tanul akkor ő kap rossz jegyet. 

Kérdés: Kire mondhatjuk, hogy felnőtt?

Máshogy megfogalmazva: Mikortól mondhatjuk valakire, hogy felnőtt? Ez egy furcsa dolog, ami összefügg az értelemmel. De mi az értelem? Én speciel úgy fogalmaztam meg, hogy az "tudat-állapot" amelyben képesek vagyunk lógikai gondolatmenetek összefüggéseinek megértésére és készítésére, és ezek a gondolatmenetek között szabadon tudunk váltogatni, így egy kérdést több szempontból is megvizsgálhatunk és kiválaszthatjuk a helyeset. 

De sajnos az emberek nagyrésze nem értelmes. Gondolj bele! Amikor valakivel veszekszik mi történik? Vagy az emberek amiket hallanak információkat automatikusan beleépítik saját koncepciójukba nem foglalkozva azzal, hogy hiteles az információ, tehát nem kételkedik és ezért szintén csak tud valamit de nem érti, mert ha értené az összefüggéseket(gondolkodna) akkor  rájönne, hogy ez nem stimmel. Ezeket az embereket nevezem szűk-látókörűnek, mert nem képesek elszakadni saját koncepciójukból, míg a széles-látókörű ember képes válogatni a különböző gondolatmenetek között. Mellékes, hogy erős összefüggés van az empátia-értelem között, gondolkodj el miért, következtess, indokolj! (csak azt akarom, hogy gondolkodjatok.ne legyetek üres fejűek, akiket mint a birkákat terelgetni lehet) 

Mi köze az értelemnek a felnőttséghez?

Saját elképzelésem a felnőttségről a következők:

Az ember akkor lesz valóban felnőtt, amikor  a körülmények megkövetelik, hogy teljesen függetlenül döntést hozon. Ahhoz, hogy az ember döntést hozon szükséges, hogy az előtte álló lehetőségeket megfelelően átlássa. Ehhez szükséges az értelem, hogy a lehetőségek között szabadon tudjon váltogatni és az hogy ezeket átlátja az illető már magában foglalja a felelősségtudatot. Másrészt nem elég "kitervelni", létfontosságú, hogy az illetőnek legyen gyakorlati tudása is legyen a világra nézve, abban a tekintetben, hogy "az élet döntéseihez mindig kell tervet készíteni amely elméletben fut, de a gyakorlatban mindig van valami kiszámíthatatlan ami közbe jöhet és így a terv csak segítség ahhoz, hogy elérjük a döntésünk által kitűzött célt."

Miről van most szó?

Az elöző postom végén megígértem, hogy bebizonyítom:Isten létezik. Ne lapozd el az oldalt nem valami vallásos maszlagot szeretnék a szádba rágni, hanem egy gondolatmenetet. De mindez elején szeretném leszögezni, hogy én nagyon sokáig úgy gondoltam Isten nevű lény nem létezik és aki ismer az tudja, hogy olyan dolgokon mentem keresztül, amiben más nagyvalószínűséggel kinyírta volna magát legyen az felnőtt vagy gyerek. A lényeg, hogy ha valaki kijelenthetné, hogy "Isten nincs" akkor az én lennék, mert elég sok szart lenyeltem már és nem kis dolgokat.

Hol is kezdjem...

Az emberek általában azért jelentik ki, hogy nincs semmi szemmel nem látható, mert a mostani világ alapfelfogása az, hogy ha nem bizonyítható az állítás akkor az nem igaz. [Tehát: Istennek nincs nyoma ebben a világban és ha van Isten akkor miért nem mutatja meg magát. Ebből látszik, hogy mennyire hülye is az ember: Feltételezi,(sejti) hogy létezik valami természetfölötti, amire materiális világban keres bizonyítékot. "B" lehetőség "Jajj Isten nem teremt világbékét, tehát nincsen" ]

Pszichológia talált valamit...
 

A pszichológia ezt a hirtelen jövő és múló érzést így határozza meg:" a feltétlen magatartás független az ember pillanatnyi állapotától, ellenállhatatlan energiát fejthet ki pillanatnyi állapotában, de hirtelen össze is roskadhat, feledékennyé és felelőtlenné is válhat. Nem gyökerezhet az ember veleszületett természetében, mivel ez akár alárendelheti ennek a döntésnek az életünket is és a legbelsőbb ösztön, az életösztön, amely ezáltal ezt kizárja." Nem szószerint idéztem,de ez terminánsként van megfogalmazva a pszichológiában. Tehát ez a valami hóbort, őrület hirtelen akár az életünket is felhasználja.
Szkeptikus ilyenkor felhozthatja: Igen ám, de a szerelem is képes akár az életünket alárendelni. Ez így van DE annak feltétele, hogy kommunikáció lépjen fel a két fél között. Ez a valami viszont feltétlen, a filozófiában, mint " feltétlen parancs"-ként ismert.
Ezt amit a filozófia feltétlen parancsnak, a hívő ember "isten akaratának", az ateista a morál döntésének fogja fel ezt a dolgot. A lényeg, hogy bizonyított ennek a fogalomnak a nem emberben kersendő eredete. A vallások ezt a bizonyos dolgot határolták körül és abból, hogy "Minden ok és okozati következményben áll egymással" feltételezhetjük, hogy okkal befolyásol valamiért, tehát célja van amelyet rajtunk keresztül végez.

Kérdés: Létezhet-e olyan lény, amelynek nincsen materiális(anyagi) megnyílvánulása, mégis képes kapcsolatot teremteni velünk?És ha igen, hogyan?

Először is tételezük fel, hogy létezik és ez a valami a tudatunk által kommunikál velünk(isten akarata,feltétlen parancs,morál döntése). Ez megmagyarázást adna arra, hogy "Isten", hogyan lehet mindenhol ott és irányítani minket. A véletlenek így ok és okozati következmények folyamata és sorsot kap az élet. Miből feltételezem, hogy kell sorsnak lenni? Ha idősebb emberekkel beszélünk a világ akármelyik részén, megtudhatjuk azt amelyet ők éltek át és tapasztalatokat kaphatunk tőlük amely ekkor csak elméleti. Sokfajta tapasztalat van, de az ami egyezik általában véve ez a pár mondat:
"Minden jól van úgy ahogy van."
"Az életünk útjai kifürkészhetetlenek és csak később veszük észre, hogy ugyanitt tartanánk ha "balra" mentem volna."
 [ezeket a mondatokat nem szószerint idéztem, ahány ember annyi féle megfogalmazás a  lényeg az értelme]
 Ha van Isten és ő szándékosan tesz minket rossz helyzetekbe, Miért? Vagy akár hívőktől is hallhatjuk ezt: "Isten mindig a legjobbat akarja." ez egyenlő az első mondattal.
 A második mondat arra utal, hogy néha később veszük észre illetve látjuk át, hogy ha a múltban egy bizonyos pillanatban máshogy döntünk akkor is ugyanoda jutottunk volna.

Az ember által formált valóság...

Mi az ember? Vizsgálhatjuk, mint szimpla biológiai képzödményt melyet történelme és kulturája örökít tovább. Továbbá mint szabadsággal felruházott egzisztencia. Az utobbi a tudatra utal, az hogy képes vagy döntéseket hozni és ezzel felül kerekedni ösztöneinken. Ahhoz, hogy valamiben helyes döntést hozunk, nem elég tudnunk a problémát meg is kell értenünk azt hogy helyesen döntsünk. Amit az emberek Istenként fogalmaznak meg az ezt probálja befolyásolni, hogy helyesen döntsünk.
Tehát Isten akkora bennem, mint amekkora a döntésem szabadsága. Mi emberek szabadsággal vagyunk felruházva, tehát képesek vagyunk döntéseket hozni. Hozhatunk jó és rossz döntéseket, de ha nem hozunk döntéseket és kikerüljük őket máris rossz döntést hozunk, mivel az ember attól ember, hogy nem a véletlenek világában él, állatként, napról-napra.
Tehát minden ember hoz döntéseket. Ezeket a döntéseket a morál dönti el, hogy az jó döntés avagy rossz döntés.(Az ateista nem hisz istenben, az ateista istent a morálnak fogja fel.)
Mi alapján ítélkezem Jó és Rossz döntés felett?
Az ember rossznak tartaja szenvedélyeket, avagy a korlátlan alárendeltségét az evilági örömöknek, hogy megszerezük a boldogságot.
Kant szintén tévútnak nevezi, ha csak akkor teszünk jót ha abból kárunk nem származik. Máshogy: Akkor cselekszem jót, ha az csak kicsi erőfeszítésembe kerül vagy akár semmibe.
A teljesen rossz döntés: a rombolásnak önmagáért való akarása, a szándékos rossz, pusztításra irányuló hajlam (gyülölet = önrombolás, önpuszítás)
Jónak tartjuk azokat a döntéseket, amelyek a véletlen világát alárendelik és építenek.
Tehát rossz és jó döntés viszonya: 1. Morális A saját akaratom erősebb-e az ösztönömnél?
A szeretet ellentéte a gyűlölet, ha belegondolsz a szeretet épít, de gyűlölet rombol. Ezen gondolkodj el és rájösz, hogy igaz.
Isten ha nem evilági lény, akkor evilági bizonyítékot nem találsz sehol.Isten vagy a sors létezésére rá fogsz jönni életed során és saját magad fogod tapasztalni, hogy ez a valami létezik és céljai vannak és rajtunk keresztül formálja  a világot.
Tételezük fel, hogy létezik egy lény ami képes határhelyzeteinkben(életünket eldöntő dolgokban) döntést hozni, ha ez így van ez a valami irányít.
Ha megfigyeljük számos híres történelmi életrajz számol be erről a viselkedésről.
Vagy a vallások, mind a saját istenének a céljáról beszél, amelyben mi csak bábuk vagyunk.(világvallásokra gondolok)
Elképzelésem szerint, Isten egy lény amelynek nincs teste. (vallások számos utalásai:Ne imádj bálványt stbstb) Ha nincs teste akkor magyarázatot ad arra, hogy tud mindenütt ott lenni. Isten rajtunk keresztül egizisztál(létezik). Jóllehet, ez sosem lesz kimutatható, de a világ vallásai erre a lényre mutatnak rá és az egzisztenciális filozófia is.

Amit hozzáfűzök...

..az az, hogy amiket elmondtam mind feltételezés, addig amíg nem fogsz olyan dolgokat átélni amelyek önmagadnak adnak bizonyoságot erről a valamiről, ezt pedig mint mondtam Isten. Én mint, az elején mondtam rendkívül sok olyan dolgot nyeltem le, amitől más akár be is dillizne és én is voltam ehhez közeli állapotban, de senkinek nem kívánom ezt. Bizonyos dolgokat akkor ért meg az ember ha nem csak az elméleti de a gyakorlati belátása is meg van arra bizonyos dologra. Ezek a dolgok amik elmondtam az egzisztenciális filozófia alapjai, bár ezeket néhol kiegészítettem illetve saját belátás szerint javítottam. Ilyen például amikor Jaspers kijelentette, hogy "isteni akarat/feltétlen parancs stb." csak a határhelyzetekben jelenik meg de ez azért nem igaz, mert az hogy a határhelyzetben döntést hozok az annak az ok és okozati következménye ami idáig vezetett, ezek szerint folyamatosan formálja a világot rajtunk keresztül Isten. Mindenki beletása szerint fogja fel ezt valaki életfilozófiaként, mint én mivel nyílvánvalóvá vált számomra, hogy az élet nem értelmetlen. Ha valaki szimpla életfelfogásként fogja fel, hogy bővüljön ismerete a világról különböző néőpontok szerint, az is jó. A lényeg, hogy ezekre a dolgokra mindenki idővel rá fog jönni.

Ez volt az a kérdés amit legutobb felvetettem és megígértem, hogy részletezem.Az ember az idők kezdete óta arra törekszik, hogy behatárolja a dolgokat. Gondoljunk akármire, még a nyelvünk is (nyelvi szimbólumai=szavak) arra törekszik, hogy meghatározzanak dolgokat. De miért? Mert fél az ismeretlentől, ezt értelmezd úgy, hogy akkor érzi magát biztonságban, ha tudja hogy mivel áll szemben. De miért akar biztonságba lenni? Mert akkor találhatja meg igazán a boldogságot. De miért akar Boldog lenni? Mert amikor boldogok vagyunk akkor elfeljtünk minden gondot. Példa: Amikor megnevetettnek elfelejtjük a gondjainkat, nem törödsz azzal hogy következő nap milyen gondok várnak rád lehet ez az hogy kémiából írsz vagy hogy meghalsz. A lényeg az, hogy az adott pillanatban nem gondolsz a gondokra.

Ha belegondolsz minden cselekvésedet azért teszed, hogy boldog legyél és nincs semmi amit nem azért tennél. Azért iszol vizet, ha szomjas vagy, hogy jobb legyen. Azért dugsz valakivel, mert a boldogságot keresed szintén. Azért nézel tv-t, mert a boldogságot keresed. Ezt gondold végig keress az állításomba kifogást, hogy megbizonyosodj arról, hogy helyes gondolatmenetem.

Tehát minden cselekvés, minden amit teszel azért teszed, hogy megtaláld a boldogságot, mert akkor elfelejted a gondjaitdat. De a Boldogság egy "idea-fogalom", mivel sohasem lehetünk igazán boldogok, mert ahhoz először biztonságba kell tudnunk magunkat. -ezért szervezet például az ember társadalmat- De a biztonság idea-fogalom szintén, mert sohasem lehetsz abban biztos, hogy 1 nap múlva, 2 nap múlva, 1 hónap múlva vagy 30 év múlva még élni fogsz. És mivel senkisem halhatatlan ezért senkisem éri el a boldogságot.

Az ember egész életében a boldogságot keresi és sohasem találja meg, több okból kifolyólag, de az egyik legnagyobb ok a nem létező biztonság.

Az ember léte ebből arra következtethetünk értelmetlen, mert nem más mint hagyományai és kulturái által fenmaradt élőlény ami szimpla biológiai öröklödéseknek a következménye. De ez lenne az emberi lét értelme? Az, hogy szimplán csak a boldogság után fut egész életében és mindig csak pár pillanatra találja meg, hogy tanulsz aztán dolgozol, hogy pénzt keres és a pénz által megtaláld a boldogságot mivel biztonságot nyújt neked? Ennyi? Szimplán ennyi az értelem? Ezen gondolkodjatok, legközelebb bebizonyítom, hogy létezik Isten vagy nevezük "feltétlen parancsnak" vagy morálnak lényeg, hogy ez a valami irányít.

Amiről most beszélni szeretnék, az egy alapvető kérdés amit amióta ember az ember megkérdez. Gondolom innen rájöttél, hogy egy filozófia kérdésre utalok rá, amikre általában az emberek azt mondják, hogy hülyeség egy értelmetlenségen gondolkodni...pont azért mert nem képesek túllátni a materiális[anyag és mechanizmusokon alapuló] világon. Ez a kérdés, hogy " Mi ez? ".

 A " Mi ez?" kédés alatt értem, hogy mi a lét, avagy mi az ami maga lét. Nem mondhatjuk azt, hogy nincs mert a materiális világba megnyílvánul és kivetíti magát, mint egy absztrakt festmény. Bizonyítás: A fejemben megszületik a mondat[spirituális-szellemi megnyílvánulása a létnek] és leírom [materiális- anyagi megnyílvánulás].

 Tehát ami van a világon, ami él a földön vagy egyszerűen van az létezik.Ezt megkérdejelezni nem tudjuk. DE mindig így lesz?! sohasem lehettünk abban biztosak, hogy például holnap vagy 10 év múlva nem üt el az autó vagy hogy örökké élünk. Ebből rájövünk arra, hogy minden véges. Tehát minden változik. Ókori görög filozófusok ezt megprobálták megfogalmazni, mint: lógosz, tűz, víz, atom avagy a "meghatározhatatlan". Tehát akkor abban biztosak lehetünk, hogy ezek a változok a kérdés megmarad "Mi a lét?" avagy "Mi az ÁLLANDÓ?". Ezekre a kérdésekre rengeteg metafizikum probálta megtalálni a választ(hyloizmus, spritualizmus, materializmus). Mind fektettek le igazságokat és észszerű lógikai gondolatokat, de abban a pillanatban, hogy megprobálták meghatározni a létet/állandót/meghatározhatatlant, mind hamisnak bizonyoltak.

Hogy miért? Mert mind úgy fogták fel a létet mint egy "objektum" ami rajtam kívüli. Ha lét az mi magunk is vagyunk és mi mint objektum, tehát kivül álló valaminek fogjuk fel ezt akkor az már csak egy része a létnek. Mint objektum, mi felé orientálodunk. Ha megfordítjuk a "viszonyt" akkor mi válunk a gondolkodásunk tárgyává, ami önmagáról gondolkodik. Ezt a kettőséget nevezük "alany-tárgy dichotomiának". Schopenhauer mondta: " Nincs tárgy alany, s alany tárgy nélkül." 

Mit jelent az alan-tárgy dichotomia? A szétválaszthatatlanságot, hogy az egyik a másik nélkül nem létezik.(ez csak egy állítás, szerintem elképzelhető, hogy létezik olyan lény vagy nevezük "akármi"-nek, ami képes  gondolkodni, de mivel anyagi(evilági) megnyílvánulása nincs ezért evilági érzékszervekkel nem képes kapcsolatot teremteni - erre a témára később rátérek - valószínűleg ez a valami lehet az amit a vallások "Istenként" definiálnak.) 

 Képzelj el egy egyenest. Ez az egyenes végtelen hosszú és ez jelképezi a mindenséget/létet. A végtelent nem tudjuk meghatározni, mert meghatározatlan. Onnantól kezdve, hogy ezen az egyenesen kijelölünk egy pontot már meghatároztunk valamit ami nem az egész tehát nem a lét, hanem annak csak egy része. Az elmélet ott fulladt meg amikor mi meg akartuk határozni a meghatározatlant, mert onnantól kezdve h én elkezdek tárgyilagosan beszélni róla már meghatároztam valamit. Mert a nyelvünk "jelképei" és "szimbólumai" mind meghatároznak valamit és az ember mindig azért szenved, hogy rendszereze a körülötte lévő dolgokat. Tehát a létet csakúgy ismerhetjük meg ha mi magunkat, mint belső részeit a létnek teszük meg és gondolkodunk önmagunkról, de kifejezni sohasem lehet, csak annyit tudunk mondani, hogy van valami "ÁTFOGÓ TARTALOM" amit "Létnek' definiálunk. 

Az új kérdés: "Miért probálja az ember rendszerezni és megismerni a körülette lévő dolgokat?" Ezt részletezem következő postomban. Annyit elárulok, hogy köze van az alapvető emberi ösztönhőz a Boldogsághoz.